BÉKY-HALÁSZ IVÁN: Rab és börtönőr. Amerikai magyar írók, 1975.

Van egy barátom, jeles angol lírikus, keresett kritikus, ki bele-bele kóstolt már a magyar költészetbe, fordítások véglegesítése során. « Óriások szólnak körülöttetek», mondta nekem egy ízben, a XX-ik századi magyar líra kapcsán, « hogyan találhatja meg közöttetek egy csendes szavú költő a hangját? ». « A mondanivalójával, az élményanyagával. Ezektől a hang sajátosan rezonál », feleltem.
Béky-Halász Ivánt eddig kizárólag mint könyvészt ismertem, a Bibliography of the Hungarian Revolution of 1956 tudósi munka szerzőjét. Nem rá, hanem könyvterjesztési lehetőségeinkre jellemző, hogy első verses kötete, Arccal a falnak, amerikai magyar írók kiadásában nem talált visszhangra Európában, s csak a véletlennek köszönhető, hogy a másodikba belelapozhattam. Szerencsémre.
Béky-Halász — aki immáron a torontoi egyetemi könyvtár csendesebb vizein evez — ahhoz a generációhoz tartozik, ki Adyt vallotta mesterének. Verseskötetének darabjai negyven évet kötnek össze, s az indításnál ott áll az óriás, sugallja a verscímeket: Magányos Várkastély, — vezeti a ceruzát ahogy « sodródik az élet-árral» a kezdő költő, ötleteket, ritmusokat kölcsönöz neki, a főnévi igenév ismétlését:

Istent hinni, bűnben élni

Megbántani s meg nem kérni,

Inkább törni mint hajolni

.
(Sorsom)

De már ennek az Adys kezdetnek az elején is vannak versek, ilyen a Legenda — melyben a mester már emlékfoszlány s a költő önnön áhítatán szűri át a szavakat:

Szíve tiszta volt minden indulattól,

Szeme sötét volt mint az éjszaka

Ajka lágyvonalú, s halk szava

Hívta el Józsefet a gyalupadtól...

Juhász Gyula a második mentor. Kedvesét a költő Annának nevezi, ez önmagában századokat idéz, Balassival kezdődően. A Juhászszal való rokonság nemcsak stilisztikai, lelki. Ahogy olvassuk Béky Halász strófáit, egyre inkább kirajzolódik egy habitus mely természetesebben szól bensőséges dolgokról halkabb, introvertebb hangon. Erőssége a tájba átlényegülő ember hangulata: « langyos, borongós, szilvakék az est » (A dombok alján) és a gyermekkort idéző nosztalgia. (Tíz éves voltam). Azok a versek a legsikerültebbek, melyekben szinte társszereplőként lép elő az idő és a táj. (Nyárutó).
Az első rész főtémája a szerelem a másodiké a katonaság és az azt követő ausztriai tartózkodás. A verse nem autobiográfia, de a sorokból következtetni lehet. Elgondolkoztató, hogy már Ausztriában (sorsát előre látva) így kezdi a költő: « Itt börtön nekem a szabad mező is. »
Ami a negyvenes években még metafora volt, keserű valósággá válik az ötvenes évek fegyház verseiben. Két hang viaskodik egymással, már nem Ady és Juhász, hanem a véres nyomorúságos tapasztalatok érlelte költő kettőssége. Az egyik büszke, átkozódó, gőgös — a másik fájdalmas, meggyötört, mármár rezignált ének, de ez a szívbemarkolóbb. Néha ráhibádzik az önismeret: « harag régiókkal ne kezdjél csatát. » A Vallomás című versben a két hang csatázik, s mivel az ország sebeiről van szó, a fájdalomé a végső kicsendülés. Az utolsó két részben — a hetvenes években vagyunk már — «a fájdalom Nessus ingeként » hordja magyarság-tudatát a költő. S itt a hatáson túl ismét visszatér az érett férfi első motívuma: « Egymagad vagy rab és börtönőr ».

Béky-Halász verselése figyelemreméltó. A hatvanhat versből hatvan szonett variáció. Vannak tökéletesen ritmizált ötödfeles jambusú tizennégysorosok, vannak szótagszám és versmértékbontók, — talán a kifejezést nem akarta kalodába szorítani a költő —, vannak váltó hét és nyolcasok, jambusemlékekkel s találunk ennél szabadabb variációkat is: a záróhatások rövid érzelmi aktusban oldják fel a nyitó nyolcasok leíró tömörségét. Változzék a ritmus, a versláb, a rímek mindig tökéletesen felelgetnek egymásnak, s minden versből kicsendül, a kötet végire már ismerős, megkedvelt, halk muzsikaszó.
KABDEBÓ TAMÁS

/Katolikus Szemle, 1978. 30. sz.