A dombok alján
A dombok alján megnyúlt már az árnyék,
langyos, borongós, szilvakék az est,
messze, koromba-porba hullva: Pest,
s a Somlyó hátát befutja lágy arany.
Kint az úton egy elkésett szekér,
s egy vándor ballag, rágyújt, meg-megáll,
a bokrok alján tücsök muzsikál,
s a házak között lopva jő az este.
S hogy jön az este: szemed kékje kékebb,
a húnyó fényben pillád árnya mélyebb
és furcsa lángok gyúlnak íriszében;
barna szoknyád repdes most a szélben,
karcsú lábad kergetőzni csábít,
s hogy jön az este: szíved megvilágít ...
|