Arccal a falnak

Béky-Halász Iván versei

 Torontó, 1972

A HAGYOMÁNYOS versformák ellen elkövetett merényletek korában szinte jólesik kézbe venni ezt a szonettekkel jócskán megtűzdelt kötetet. De a meglepetésről nem kell eleve lemondanunk, mert a költő úgyszólván csak a tizennégy sor aranyszabályát tartja tiszteletben, azon belül azonban szabadjára engedi kísérletező kedvét. Ritmusvariációi között helyet kap a jambuson kívül a klasszikus időmértékes verselés, sőt a magyaros ütem is. Tisztán és világosan szerkeszt. A szonett zárt kapcsait nem lazítja föl sem homályos és titkos utalások ködbevesző szálaival, sem meghökkentő szógyarapításokkal. A gondolat egysége uralkodik a versben. Az alaptémát zajtalanul gyűrüzik körül az általa vert mondathullámok.

Párafátyolos színek, magába mormolt halk litániák, szordínós zenéjű sorok, mik épp csak a lélegzetvétel ütemét nyergelik meg. Veszélyeket sejtő borzongások, alkonyi homályban kirajzolódó asszonyi vállak pendítik huszadik századi trubadúrdalra lantját.

De Ady halál-lovasai visszatérnek, a távoli veszély megérkezik, megdörrennek az ágyúk,s velük a költő hangja ércesebbé válik, a Jannes-szerű fűszeres, bukolikás lágyságot a Heredia szonettek keménysége váltja föl, elesett társak emléke kongat rímeiben. Áll az ifjúság múlását siratók örök kórusában.

"AZT HITTÜK NINCS TOVÁBB" - írja, de a következő versek jelzik, hogy a költészet nem állhat meg, csak a múzsák öltenek más ruhát, mennél zordonabbak, annál értékesebb az ihletésükre fogant vers. Ezzel óhatatlanul együtt jár, hogy megjön a mélabú, amely már lényegében is lírai. A költő arcán, de művén is - amit hívhatnánk arca tükrének is - mélyebben ülnek a vonások, kiütközőbbek az ismertetőjelek, a sóhaj és a könny kivehetőbben időzíti az alkotó pillanatot, a múzsa sugallata még szorosabban tapad a költő ajkára, bilincs és börtön ölelésében meztelenre vetkőzik a vers teste is, úgy hogy, minden csontjával, bordájával, izomzatával a leghívebben fejezze ki mondanivalóját.

ERRE A FELADATRA a szonettnél alkalmasabb versforma talán nincs is. Béky-Halász tisztában van ezzel, s tudatosan él a lehetőségekkel. Versmondatai épek, teltek, egészséges áradással, gazdaságosan ömlenek a szonett nem sok teret nyújtó bensőséges szentélyében. Takarékoskodik a szóval, a jelzőkkel főként - így biztosítja a vers egyöntetűségét, domborműszerű arculatát. Jelzőiben inkább a pontosságra törekszik: "a bomló vér édeskés szaga" - írja, majd másutt "korcs, rühes kutya" - ám ez nem jelenti azt, hogy képei nem költőiek, hiszen éjszakáit neki is az "álom színezi" -ő is a "gyötrődés éjszínű árnyán" úszik, s mint Juhász Gyulának, neki is megvan "Annája", s ez az Anna talán maga a Múzsa, maga a költészet. - Egyszóval az Arccal a  falnak írójai igazi költő, akinek azért is hibájául róhatnánk föl, hogy a jelek szerint elhanyagolja múzsáját, mert húsz év alatt harminchárom vers, még "válogatott vers"-nek is kevés.

         Tűz Tamás