Menü
 
versek
 
Kritikák
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
számláló
Indulás: 2007-10-04
 
Áldott kikötők /Miska János/

a

Áldott kikötők
(Megkésett búcsú Béky-Halász Ivántól)


Az elmúlt évtized óta egyre ritkulnak soraink a diaszpórában. Aggodalommal lapozgatjuk a magyar újságokat, fájdalommal töltenek el bennünket az egyre gyakoribb nekrológok. Egymás után hagynak itt bennünket szellemi és irodalmi tehetségeink. Még elevenen érezzük Kerecsendi Kiss Márton, Flórián Tibor, Fáy Ferenc, Tűz Tamás, Cs. Szabó László, Szabó Zoltán hiányát, még bennünk él a megdöbbenés Márai Sándor ás Wass Albert tragikus halálhíréről, Tollas Tibor, Fűry Lajos, Zend Róbert és mások távozásáról. S a napokban jött a hír, hogy Béky-Halász Iván is elhunyt a múlt év márciusában.
Bár Iván 1985-ben visszatért szülővárosába, Budapestre, ma is úgy él az emlékezetünkben, mint kanadai magyar költő, torontói könyvtáros és hungarika bibliográfus a javából. Engem hosszú évekre szóló barátság fűzött Ivánhoz. Gyakran felkerestem a torontói egyetemi könyvtárban, ahol a magyar könyvállományt gondozta. Leveleztünk irodalmi ás könyvészeti ügyekben, segítettük egymást adat-kutatásban az akkoriban úttörő számba menő hungarika bibliográfiáink összeállításában. Gyakran szerepeltünk magyarság-kutató konferenciákon Kanada-szerte, de még Budapesten is, a magyar könyvtárosok
világkongresszusán. Hosszú éveken át ő tartotta rendszeres látogatásaival a hazával való kapcsolatainkat. Sokoldalúságával, segítőkészségével nagy veszteséget jelentett végleges hazaköltőzésével. Halálával pedig, most érezzük igazán, mélységes űrt hagyott maga után.
1919-ben született Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetem jogi fakultásán doktorált, hosszú éveken át az Élet című katolikus folyóiratnál dolgozott, írásai Halász Iván név alatt jelentek meg. 1956 végén, a forradalom leverése után Kanadába települt át, ahol a Torontói Egyetem könyvtárában nyert alkalmazást. A könyvtár szak elvégzése után ő vette át a könyvtár magyar gyűjteménye gondozását és fejlesztését. Hathatós szerepe volt abban, hogy ma a John Robarts Kutató Könyvtár hungarika állománya meghaladja a húszezer kötetet, nagy részük gondosan szelektált tudományos, skolasztikus kiadvány.
Hivatalos beosztása révén igyekezett elérhetővé tenni a magyar kutatók számára az egyetemi könyvtár magyarság- gyűjteményét. Az állomány adatairól könyvészeti sorozatot készített, s ezeket kérésre eljuttatta a tárgy iránt érdeklődő nevelőknek, kutatóknak. Elmondhatjuk, hogy a magyar vonatkozású bibliográfia-szolgálat Kanadában az ő füzetsorozatával indult meg.
Két tucatot is kitevő kompilációi egy-egy irodalmi vagy történelmi személyiséget jelenítenek meg, köztük Ady Endrét, Arany Jánost, Kassák Lajost, Kossuth Lajost, Kőrösi Csoma Csándort, Mindszenty Józsefet, Móricz Zsigmondot, Petőfi Sándort, Széchenyi Istvánt ás Zrínyi Miklóst. Jelentősek a magyar történelmi eseményeket és tudományos és művészeti jelenségeket, a magyar történettudományt, a középkori magyar történészeket, a magyar filológiát a 15-19 században, a magyar költészetet angol ás francia fordításban, filmművészetünket, az októberi forradalom irodalmát érintő listái. Legmaradandóbb bibliográfiája a magyar szótárak története, 1416-tól 1963-ig.
Részben az ő hatására indult meg később Kanadában a hungarológia-kutatás, a tárggyal kapcsolatos irodalmak rendszeres és módszertani felkutatása. Számos szakszerű munka jelent meg angol nyelven olyan kutatók tollából, mint Dreisziger Nándor (Struggle and Hope /Küzdj ás bízva bízzál), Btsztray György (Hungarian-Canadian Litcrature/A kanadai magyar irodalom története), Telek József (History of Hungary and Hungarians /Magyarország és a magyarok története), s jómagam (Canadian Studies on Hungarians/Angol, francia és magyar nyelvű tanulmányok a magyarokról és más hungarika munkák).
A hazai és a külföldi olvasó főleg költészetén keresztül ismeri Béky-Halász Ivánt. Számos kötete jelent meg
Kanadában: Arccal a falnak, 1972; Rab és börtönőr, 1975; Tomiban már virágoznak a fák, 1979, Áldott kikötők, 1979; Indián nyár, 1981; Korai dér, 1981. Költészete intellektuális indíttatású; témája, a költő egyéniségére oly jellemző elidegenülés állandó tudata, személyi kiléte iránti kiábrándultság, korai életfelfogásának újraértékelésése és revidiálása. Társadalmi és művészeti életében kívülállónak érezte magát, alkotói függetlensége megőrzése céljából nem tartozott szorosan a nyugati magyar politikai, irodalmi vonulatok, s főleg szélsőségesnek vélt csoportok egyikéhez sem.
Bisztray György irodalomtörténész feljegyezte róla, hogy Béky-Halász igyekezett távol tartani magát a Nyugaton élő kortárs költőktől is, akik egy része mereven elvetett mindent a hatvanas évek Magyarországának politikájával kapcsolatban. Bár börtönbüntetést szenvedett otthon a zsarnokság idején, száműzetése egész idején át megőrizte kapcsolatát hazájával. Többször hazalátogatott, s a körülmények ismerete alapján reális képekben, idealizálás, de ellenséges beütések nélkül ábrázolta a hazai életet verseiben és cikkeiben.
Hasonló érzelmi távoltartással viseltette magát választott otthona, Kanada iránt is. Több kanadai magyar költőhöz hasonlóan, ridegnek, hűvösnek, anyagiasnak, önzőnek találta új környezetét, s „Tomiban”, szülőhazája megszépítő emlékében keresett szellemi menhelyet. A két ország hagyományainak alapos ismerete, a hazai költészeti stílusok és művészeti törekvések (szobrászattal is foglalkozott) s az anglo-amerikai modern verstani iskolák kedvező hatással voltak költészetére.
Megőrizte kapcsolatát az újkori hazai költőkkel, angolra fordította és antológilában publikálta Csoóri Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Kálnoky László, Pilinszky János, Ladányi Mihály, Rónay György ás mások verseit.
Repatriálása után lassan megszakadtak a kapcsolataim Ivánnal. Egyre ritkábban lehetett olvasni írásait irodalmi és szaklapokban, ami bizonyára hanyatló egészségügyi állapotával is magyarázható. Halálhíre is, több mint egy év multával jutott el hozzánk „Tomiból”.

Isten hozzád, Iván. Nyugodj békében az áldott kikötőben, a jól végzett munka biztos tudatában. Külföldi és otthoni olvasóid, könyvészeti adataidat hálásan felhasználó tisztelőid szeretettel őrzik emlékedet a szívükben.


     Miska János
/Könyvtáros, 1999/


 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!